Évről évre fellángol a „nagy Halloween vita”, két részre szakad az ország. Az egyik oldalon azok vannak, akik szerint a Halloween szuper móka, remek alkalom egy kevés bolondozásra. Az ellenzőik szerint „Magyarországon Halottak napja van, nem Halloween” és „istentelen ünnep”. Ebben a cikkben azt tisztázzuk, hogy mi a Halloween, mikor van, mi a legendája. Lesz cikkben egy hasznos meglepetés is.

Halloween legendája

Két legendája is van a Halloween-nak. Az amerikai változat a rövidebb és talán kevésbé meseszerű. Aszerint a nagy amerikai éhínségben egy ír kovács (Jack O” Lantern) kiköltözött Amerikába. Annyira fukar volt (és gyakorlatilag mindig részeg), hogy a halála után sem a mennybe sem pedig a pokolba nem juthatott, ezért arra ítéltetett, hogy a semmi közepén bolyongjon, egy cukorrépa lámpással, melyben egy izzó fadarab mutatta az utat.

Az európai mondavilág (vagy mesevilág) szerint máshogy történt. Jack O” Lantern egy részeges ír férfi volt, akiért egyszer eljött az ördög, hogy elvigye a pokolba. Csakhogy a kovács rávette, hogy mielőtt elmegy igyanak párat, majd megkérte az ördögöt arra, hogy a kertjében álló almafáról szedjen pár almát nekik az útra. Amikor az ördög felmászott a fára, a kovács egy nagy keresztet rajzolt a földre, így az ördög nem mert lejönni. Abban állapodtak meg, hogy a kovács eltűnteti a keresztet, és elmegy az ördöggel, de nem a pokolba kerül.

Csakhogy a kovács csapdába esett: a menny nem fogadta be mert nem volt oda való az ördög pedig a pokolba nem engedte be: megállapodtak. Így a kovács a semmi közepén vándorol évezredek óta egy – az ördögtől kapott soha ki nem alvó parazsat tartalmazó – világító töklámpással a kezében és keresi a lelki megnyugvást.

 

Dátumok, amiket meg kell jegyezni

A minden évben fellángoló vitát egyébként könnyű eldönteni akkor, ha megértjük melyik esemény melyik napon történik. Október 31-e ugyanis Halloween éjjele, november 1-én van Mindenszentek és november 2-án Halottak Napja. A Halloween tehát nem halottak napjára esik, nem egyenlőek.

Mi történik október 31-én éjjel: a töklámpás és a jelmezek

A legenda szerint minden évben október 31-e éjjelén kinyílnak a menny és a pokol kapui, a világok összeérnek a lelkek kiszabadulnak a Földre.
Ilyenkor illik különböző rémisztő jelmezeket készíteni azzal űzzük el a minket megkörnyékező lelkeket (rémisztő igaz?) akik – minél rémisztőbb a jelmezünk, annál jobban – megijednek tőlünk. Tököt pedig azért faragunk (és azért rakunk bele gyertyát) mert ezen az éjjelen Jack a kovács is fel-felbukkan, keresi az otthonát a töklámpással a kezében. És logikusan arra gondol, hogy nem ott lakik, ahol már világít egy tök. Így a világító tökkel tartjuk távol magunktól.

Halloweeni szavak

Mindenki szereti a kísérteties történeteket, főleg azokat, amelyeknek külön szótáruk van, olyan szavaik amelyek illenek ebbe a környezetbe: akár fordítunk valamit, akár cikket vagy egyedi üdvözlőlapot írunk. Fordítóiroda vagyunk, naná, hogy összeszedtünk neked egy meglepetés halloween szótárt és benne szuper, használható szavakat. Íme, Halloween kötelező angol szavai, kifejezései:

frightful, wicked, haunted house, trick-or-treat, jack-o’-lantern, cackle, chilling, pumpkin, Halloween, afraid, evil, gruesome, broomstick, spooky, witch, ghost, scream, grave, nightmare, cauldron, terrify, frightening, scary, horrify, disguise, petrify, tombstone, cobweb, howl, cemetery, ghoulish, hocus pocus, dead, darkness, haunt, dress-up, creepy, mysterious, superstition, supernatural, lantern, monster, vampire, costume, flashlight, zombie, candy, moonlight, night, ghastly.

Ezeket a szavakat kötheted Halloweenhoz és használhatod bátran bármely szövegben. Te mennyit ismertél belőle? Fordíthatunk neked is?

Kérdése van?