Vannak, akik éveken át tanulnak (akár anyanyelvi környezetben is) egy-egy idegen nyelvet azért, hogy alkalmazni tudják, értsék, használják. A módszeres és alapos nyelvtanulás mellett azonban mindig megjelennek – akár a szilveszteri kabaréba illő – olyan hihetetlen módszerek, amik azzal kecsegtetnek, hogy napok alatt megtanulsz egy nyelvet. Összegyűjtöttünk pár ilyet.

Mennyi idő megtanulni egy nyelvet?

Nem lehet egyértelműen kijelenteni azt, hogy (hókuszpókok és különböző varázsmódszerek nélkül) mennyi idő alatt lehet egy nyelvet megtanulni, mert rengeteg változótól függ. Attól, milyen jó a nyelvérzéked, attól mennyi időd van tanulni és (többek között) attól is, hogy melyik nyelvet akarod megtanulni. Na és az sem mindegy, hogy mi az anyanyelved. Egy angol anyanyelvű ember például nagyjából 1 év alatt meg tud tanulni (megerőltetés nélkül) egy észak germán (azaz skandináv) nyelvet, míg egy arab, egy kantoni, vagy egy japán nyelvre kettő évet kell szánnod.

Éppen ez az, amivel a különböző – akár nevetséges ötleten alapuló – nyelvtanulási módszerek kecsegtetnek. Azzal, hogy egy különleges technikával ez az idő lerövidíthető, és még csak magolnod, tanulnod sem kell. Idővel a legtöbb ilyen módszer persze eltűnik, vagy kiderül, hogy mégsem olyan hatékonyak, nem működnek. Össze is gyűjtöttünk belőle párat.

A varázsszemüveg, ami idővel átalakult!

Talán az egyik legerősebbel kezdjük. Néhány évvel ezelőtt egy (egyébként idős) úron egy varázsszemüveg volt. Olyan amelyiknek a segítségével – állítólag – 24 óra alatt bármilyen idegen nyelv megtanulható volt. Idővel aztán kiderült, hogy ez tényleg a hihetetlen kategória, ezért – ha jól emlékszünk – valamilyen különös megnevezésű módszerre keresztelték át a fantasztikus nyelvtanulási technikát, és az egy nap helyett már pár hét alatt lehet megtanulni egy idegen nyelvet – állítólag.

A különböző tudatalatti módszerek.

Ezeket azért vesszük egy kalap alá, mert az ígéret minden esetben valami olyasmi, hogy „30 nap alatt megtanulsz angolul”. Ez már önmagában bekerülhetne a szilveszteri kabaréba (vagy a csalás kategóriába), de meggyőző érveik is vannak: általában egy ismeretlen emberre hivatkoznak, aki 65 (80, 17, a szám mindegy) nyelven beszél, természetesen tökéletesen, azért, mert ezzel a módszerrel tanul. A módszer egyébként arra épül, hogy eddig az agyad 10%-át használtad ki, de most, most majd 90%-ra fogod járatni, csak fizess, mert akár 30 nap múlva előadhatsz angolul is. És vannak, akik ennek bedőlnek.

Agyturbó rendszerek

Biztosan te is láttál már ilyet, mert tipikus. Egy lány / férfi fekszik az ágyon, a fején egy szerkezettel, fülhallgatóval, és (ezt aztán tényleg nem értjük) egy napszemüvegben. És éppen turbózzák az agyát. Természetesen az agyturbónál nincs hatékonyabb, hosszan leírják azt, hogyan hat. Nem is értjük, hogy ha ilyen szenzációs agyturbók léteznek, akkor vajon miért nem tanulunk így matekot, bioszt vagy kémiát. Miért korlátozódik az agyturbó az angolra?

Okosan megírt angol tanulási módszerekOnline nyelvtanulás

Ők a kedvenceink, mert ők legalább nem – feltétlenül – csapnak be. Az ígéret az, hogy például 3 hónap alatt használható nyelvtudást kapsz. Ami egyébként koncentrált, napi több órán át tanuló, és nagyon intenzív csoportba járó diáktól akár el is képzelhető. Persze, valószínűleg a „használhatón” van a hangsúly, azaz olyan nyelvtudáson, amit lehet használni, de korlátozottan.

Persze, ezek mellett a csodamódszerek mellett még számtalan olyan létezik amelyik azt ígéri, hogy a szokásos több száz (akár ezer) órányi szisztematikus tanulás helyett valamilyen különös eszközzel, vagy egy soha nem látott új technikával 1 nap alatt folyékonyan beszélsz majd angolul (vagy 27 nyelven lesz középfokú nyelvvizsgád 1 éve alatt, mert valakinek ez sikerült), de mi minden esetben óva intünk ettől.

A mi fordítóink tökéletesen beszélnek angolul, és alig várják, hogy fordíthassanak neked. Kattints vedd fel velünk a kapcsolatot.

Kérdése van?